Érdemes lesz fülelni az elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban, hogy meghalljuk a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az énekét.
A Magyar Madártani Egyesület, illetve a MME Kisalföldi Csoportja több helyszínen is megszervezi a Fülemülék Éjszakáját, ahol szakszerű vezetés mellett gyönyörködhetünk a csalogány dalában.
Győrszentivánon május 1-jén 19 órakor lesz a találkozó, a Búzavirág utca–Lőtér utca sarkán. A programban madárhang-hallgatás, a fülemüle bemutatása szerepel.
A győrszemerei Szőlőhegyen május 8-án 16.30-tól gyülekeznek az érdeklődők a Faludy György Közösségi Ház parkolójában, hogy egy kellemes túra során hallgassák a madarakat.
Mecséren ugyancsak május 8-án, 18 órától várják a résztvevőket a Mosoni-Duna-híd mellett, a stégnél. Innét indul a madárhangos túra, mely jó alkalmat kínál az orchideák megfigyelésére is. A 2 és fél órásra tervezett programban természetfotós és rajzkiállítás megtekintése is szerepel.
Pinnyéden május 9-én 16.30-kor találkoznak a szivattyútelepnél, hogy együtt hallgassák a madárhangokat.